A kövek, már jóval az emberi élet előtt jelen voltak a Földön. Olyan „tudást”, emlékezetet hordozhatnak, mellyel mi emberek nem rendelkezhetünk. Mintázatukkal, színükkel, formájukkal számtalanszor elvarázsolnak minket. Ki ne feledkezett volna bele egy-egy kő szépségébe, akár élete végéig talizmánként őrizve, generációról-generációra továbbadva azt? Őseink misztikus, gyógyító erőt nyilvánítottak nekik, a Föld ajándékainak tartották őket. Cégünk szintén így vélekedik a kövekről: csodáljuk és tiszteljük korukat, bennük rejlő erejüket.

A bemutatkozónkban olvashatták, hogy Indiából származó gránit kövekből készült sírköveket, síremlékeket értékesítünk. Ugyan a műkő olcsóbb, de későbbiek folyamán több gondozást, tisztítást igényel, mivel jóval kényesebb és könnyedén szennyeződő anyag. A gránit költségesebb, de időtállósága jóval kedvezőbb. A termékeink elkészítésénél azt a célt tűztük ki, hogy olyan maradandó munkát adjunk ki a kezünkből, mely tartós, strapabíró és ellenálló.

Szeretnénk felhívni megrendelőink figyelmet arra, hogy a raktáron lévő színválasztékból azonnal választhatnak, azonban előfordul, hogy egy-egy a katalógusból kinézett színösszetételt csak többhónapos vállalási idővel tudjuk vállalni, mivel a kőfejtés során egy-egy színárnyalat kibányászása véges, tehát a következő fejtésnél ugyanarról a helyről már egy teljesen más színt fed fel magából a hegy.

A kövek erezete, mintázata szintén eltérő, sokféle lehet. Úgy véljük, hogy a kövek egyedi tulajdonságai biztosítják a megrendelőink számára azt, hogy nem lesz két teljesen egyforma sírkő legyártva, így egy igazán megismételhetetlen, egyedi emléket tudunk létrehozni csak úgy, mint amilyen maga az ember, egyedi és megismételhetetlen.

• paradiso,
• labrador,
• mulikolor,
• aurora,
• picasso,
• stb.